süteményt sütnék, de nem kel a tészta, minden okkal...
jégcsapokkal álmodom, néhány fokkal kevesebb, és itt lóg majd a plafonomon
és nézem, ahogy a kispadokon
hervadnak a vörös rózsák, mert a lánynak margaréta és amúgy is ki volt az a Vivien?
milyen ember, az ilyen, aki képes nem elmondani, hogy eltörte a reményed
ráadásul leázott a kéményed,
ha még nem lenne elég a jóból..
karácsony van, de ide még nem ért el a hőn ámított hóból, csak madarakat kergeti a macskám
de eljön a vége lassacskán és újra mehetünk 8-tól 8-ig haldokolni a gyárba, hol fejünket nyomják a sárba, mégis el vala várva, hogy minden.
2 Frontinnal alszom helyetted, melletted remélem ott hever Vivien és boldogok vagytok, meg bársony meg idill meg porcukor.
letöröltem a port a polcokról, csak hogy láthassam éled a poklokból az apró sátán kristályüveg-korokból.
végül, de nem utolsó sorban csodállak, te lélektelen
utálat,
hogy képes vagy és nem...
