szeretek sietni. az emberek akkor azt hiszik, van valami célom, ami felé rohanok. valójában ez nagyon nem így van. de kellemes képzetekben ringatjuk a társadalmat. nem tudom hova tartok az esetek 88%-ában.
de ugyanakkor nagyon is tudom, hova tartok. bár azt ne tudnám.
mindenki haldoklik, csak eltérő mértékben. tudom. semmi kétség. mert ami megszületik, az meg is hal, de ugyanakkor az anyag nem vész el csak átalakul és mi lesz a többivel? belőlem is majd szén lesz, majd energiaforrás, aztán diszpergálódom a légkörben. ha gáz lennék, valami méreg lennék. mondjuk klór, az jó, kétatomos.
ez a tipikus "most-fejeztem-be-egy-életszemléletváltó-könyvet"-szindróma.
ilyenkor nem tudom mit kezdjek az eszemmel, ami elvileg valahol van.
mivé alakul az ember? nincsen mennyország, se pokol, de mind kíntól vergődünk szánalmas halálunkat követően. hova jut szellemünk? mi lesz a szépen lassan elkopó elménkkel? reinkarnálódunk? amilyen szerencsétlen vagyok belőlem laposféreg válna vagy fűszál. mire megy a világ gondolkodó laposférgekkel? tudnék-e gondolkodni, ha fűszál vagyok? valami központom csak van.
mind kis fűszálak vagyunk a világ gyepén. ez tetszik, mert akkor mindannyian velejében megegyezünk. mégis akkora sokszínűség van. lehetsz pöttyös fű, vagy csavarodott vagy éppen láthatalan...végtelen tárház és mégis ugyanaz az alapja mindnek. egyformák, aztán mégsem.
van, aki gaznak született. a gaz is szükséges, de ha elburjánzik foghatjuk a fejünket.
mit művelek
a szívritmuszavaros gyerek dohányzik ( néhanapján, de akkor is), a fene csessze meg.
a legszebbje, amikor órákkal később is még lángol a tüdőd, mert az összecsapás pillanatnyi, a harc viszont tovább él. valahol éltet. élteti a halál érzését. élteti az élet érzését. ez így most paradoxon, de érted.
itt kezdődik a rondája. élteti a lüktetést. és annak zavarait.
de jobban szeretek figyelni, mint dohányozni.
ilyenkor sajnálom adományozóim.
Hogyan lehet egy levélnek három árnyéka? fizikai vagy metaforikus értelmében e kifejezésnek? nem lelem a jelt, hogy felfogjam.
