ja, karácsony van, "a család és a béke ideje".
ünnep.
annyit jelent: átlagos nap meló nélkül. és túl sokat zabálsz.
és egy felhőbe burkolózol. reméled, megvéd a hiányérzetedtől. majd a kaja kiránt egy kicsit a megszokásokból. de ugyanúgy ott kopogtat elméd kiskapuján. tényleg nem kellesz senkinek. akármit is hordanak össze körülötted a cuki szüleid, töményen látszik rajtuk, hogy elegük van belőled. és hogy minden, amit tesznek kényszerből teszik. hogy fenntartsák a "best parent ever"-látszatot. és megetetik a sarat is veled. a kénes sarat, hogy imádunk. és amióta, azóta minden kommentár mögött ott van, hogy nem azért, hogy bántsalak. mintha ez bármit is javítana azon, amit az a másfél plusz valamicske évtized alatt elbaltáztatok! nem hiszem el, hogy megint itt vagyok. hogy egyszerűen elég. nincs valami andalító, végzetes betegségem, hogy elmeneküljek az igazság elől, magamnak kell megoldanom. a francbais, pedig jövő héten fotózni akartam menni.
azt hiszem ezt nevezik bipolaritásnak.
egyik pillanatban arra gondolsz, hogyan rakd össze a halálod, a másikban felöltöd a vigyorod és a drámaian túlsózott betörőkön vihogsz vagy éppen a (cseppet sem fényesnek ígérkező, már ha megtörténő) jövődet tervezgeted.
most nagyon akarom. miért maradnék? a tökéletes felesleg vagyok. nyugodtan gondolhatod, hogy mindez önzőség...de ha már nem tudom elmondani senkinek, elmondom hát mindenkinek. akárki, aki megtalálja véletlen ezt a blogot megtudhatja. lehet önző vagyok, és mindig csak magamra gondolok, de ha senki más nem teszi, akkor legalább én. de én sem szeretem magam. sőt. perzselő gyűlölet forrong bennem. mert aki vagyok, nagyon nem jó. nagyon nem szüksséges. szeretném azt gondolni, érezni, hogy valaki igényt tart rám, de nem jön el. úgy érzem, ha meghalnék, azt sem tudnám elmondani, hogy valaha éltem..
éltem, amikor a csillagokat lestük a vastag felhő alól vagy amikor a nyakunkba vettük a várost, vagy amikor koncertre mentem.
de ezen a pár attrocitáson kívül csak lélegzem. vegetálok, szenvedek, túlélek. amíg.
Atrocity exhibition van egy ilyen című Joy Division-szám. egy zavar a rendszerben. hasznosabb leszek majd a jövőnek. ha csak fél csepp olaj is lesz belőlem, valamire jó voltam.
fura.
soha nem sértett különösebben, amikor kiskoromban csúfoltak vagy elvették a kajám. most jobban szúr. hogy gúnyneveket találtak ki nekem, csak mert fiatalabb voltam mindenkinél. "ehhez még kicsi vagy". 8 évig ettem ezt. aztán még egy darabig. utána lekopott. és a múltkor újra előmászott. és akkor átdöf a szigony. reméled, hamar elvérzel, de kihúzzák belőled ezzel nagyobb bajokat okozva.
béke
olyan szinten szánalmas fogalom, hogy véleményt sem nagyon merek róla alkotni. meg amúgy sem olvasná el senki.
kinek mi a béke...attól függ. nekem béke a csend. mármint a külső, belül sosem lesz csend, az biztos. béke, amikor teletöm a valóság tennivalóval, és nem igazán tudok a zavaraimon rágódni. béke, de ugyanakkor fájdalom. béke vérezni, mert akkor belül is csend lesz egy darabig. legalábbis elnyomja egy szédítő búgás. akkor szabad vagy. béke, amikor a retardált öcséd megtanul úgy szólítani, ahogy te azt szereted. ja, igen, ez nálam nem fog soha megtörténni.
szerencse, hogy az "e-papír" nem tud elázni. mert most olyan kedvem van.
baszki, vagy 4 éve nem sírtam. így kell elrontani egy jó sorozatot.
reklámszöveg: vagy csak légy boldog
csak
na ezt ők sem gondolták komolyan
a boldogságot csak úgy utánaddobják
"nesze, egy marék boldogság."
aki ezt olvasod, éld túl az ünnepeket. egyszer mindennek vége.
rá kéne gyújtani
